F. Tóth András
a QTICS Medical divízióvezetőjea
András 2021 szeptemberben csatlakozott a QTICS Csoporthoz, mint a Medical divízió vezetője. Feladata a hat tagból álló divízió belső támogatása, fejlesztése; belső-külső eseményeinek szervezése, szolgáltatásinak hazai-nemzetközi népszerűsítése; a szakmaiság, az ügyfélelégedettség és nem utolsó sorban az üzleti eredményesség biztosítása. Célja, hogy a Budapestről elindult QTICS Medical igazi nemzetközi sikertörténetté válhasson és minél több orvostechnikai gyártó, eredményes piacra jutását támogathassa szolgáltatásai révén.
András korábban 25 éven keresztül a hazai önkéntesség fejlesztésével foglalkozott, 6 évig a NIOK Alapítvány programvezetőjeként, majd további 19 éven keresztül az Önkéntes Központ Alapítvány igazgatójaként. Elkötelezettsége a társadalmi felelősségvállalás ügye iránt azóta is töretlen, amihez mind az orvostechnika, mind az egészségipari témák jól kapcsolhatóak. András örömmel kamatoztatja immáron e területeken, a közel három évtizedes szervezési és vezetői tapasztalatait. Számos korábbi társadalmi pozíció mellett, 2014 óta elkötelezett tagja a BMW Foundation Herbert Quandt, Responsible Leaders hálózatának. Tanitói, illetve szociálpolitikus diplomákkal rendelkezik.